Rólam
dr. Kengyel-Kosztka Rita vagyok, okleveles pszichológus és coach, képzésben lévő pár-és családterapeuta.
Eredeti végzettségem jogász, éveket dolgoztam is a szakmában, s már a jogi pályára is az emberek –akkor még jogi kérdésekben való- segítésének, a világ jobbá tételének a vágya vezetett. Hamar rá kellett azonban jönnöm, hogy a jogi pálya nem erről szól, ezért érdeklődésem másik kedvenc irányomba vezetett : a pszichológia szakra. Nem bánom azonban a jogi pályán töltött éveket, mert lehetőséget adott rendkívül sokrétű tapasztalatszerzésre az emberi problémákkal kapcsolatosan, hiszen jogászhoz is sokszor akkor fordulnak az emberek, amikor valami –sokszor nem jogi jellegű- gondjuk van. ☺
Viselkedéselemző végzettségem a Károli Gáspár Egyetem Bölcsészettudományi Karán szereztem, pszichológusi diplomámat a BME-GTK pszichológia szakán vehettem át munka-és szervezetpszichológia szakirányon. Coach képzettségem a VIKOTE kognitív szemléletű business és life coach képzésén szereztem. Szakmai továbbképzésem folyamatos, jelenleg pár-és családterapeutai képzésem folytatom a Magyar Családterápiás Egyesület keretei között , s hamarosan sématerápiás tanulmányaimat kezdem meg.
Pszichológusként arra törekszem, hogy egy olyan biztonságos teret hozzak létre a találkozásaink során , ahol segítséget kapsz, ha úgy érzed hogy egyedül nem megy tovább, ahol megoszthatsz olyan dolgokat is amiket eddig esetleg magadnak se mertél bevallani- ahol kisimul a lelked.
Amiben segíteni tudok
ÖNISMERET
- önbizalmad erősítésében
- önismereti,, a „ki is vagyok én igazából” kérdésre megtalálni a választ
- saját utad megtalálásában
ÉRZELEMSZABÁLYOZÁS
- változásokkal teli időszakban a támogatásodban
- hogy jobban tudd kezelni a stresszt
- rossz hangulatod okainak feltárásában
- szorongás, pánikroham kezelésében
PÁRKAPCSOLAT, CSALÁD
- pártalálási/párkapcsolati nehézségeidben
- hűtlenséggel, megcsalással kapcsolatos problémákban
- szülőséggel kapcsolatos kételyeid megválaszolásában
- gyerekvállalási (ideértve a lombik programot is) és nevelési nehézségeidben
MUNKA
- munkahelyi problémáidban, kiégésben
- egyéb életvezetési nehézségeidben, elakadásaidban
- business és life coaching folyamatokban
Humanisztikus szemlélettel dolgozok, így számomra kiemelten fontos az ítélkezésmentes légkör kialakítása, az empátia és elfogadás, az önazonosság. Munkám során kognitív (CBT) és sématerápiás, mindfulness és coaching eszközöket, relaxációs és légzőgyakorlatokat, immaginációs eszközöket alkalmazok, a hozott elakadástól és a kliens személyétől függően.
Szakmai továbbképzésem folyamatos, jelenleg pár- és családterapeuta képzésben veszek részt.
Munkámat pszichiáter-pszichoterapeuta (dr. Szilágyi Gyöngyi) szupervíziója mellett végzem.
Szakterületem a szerelem, párkapcsolatok, családdá válás, megcsalás, hűtlenség témaköre, szorongás és pánikroham kezelése, valamint a vállalkozók támogatása pszichológiai és coaching eszközökkel. (utóbbival kapcsolatos honlapom itt találod: www.coach-vallalkozoknak.hu)
A konzultációk során felnőttekkel (18 év felett) dolgozom.
Vácon, Verőcén és Budapesten dolgozok, továbbá online konzultációt is vállalok. Budapesti egyéni praxisom jelenleg szünetel!
Mi történik egy pszichológusnál?
Sokan, akik még nem voltak pszichológusnál, nem tudják, hogy mi is történik egy pszichológusnál, hogyan zajlik egy konzultációs folyamat.
Először is, akár telefonon (+36/70/168-3158), akár emailben (pszichologus.rita@gmail.com) egyeztetünk egy időpontot és egy helyszínt a közös munkára.
Az első néhány ülésen átbeszéljük, mi hozott el hozzám, felmérjük, mi az amin dolgozni szeretnél/érdemes.
Sokan szeretnék előre tudni, hány alkalommal szükséges találkoznunk. Ezt előre nem tudom megmondani, csak miután felmértük, mi lesz az, amire koncentrálni fogunk a folyamatban. Tehát az első néhány alkalom (általában 3 alkalom elég ehhez) után fogom tudni megbecsülni, körülbelül hány alkalom szükséges. Ez természetesen változhat, ha új körülmény merül fel, vagy más területeket is bevonunk a folyamatba. Azonban rendszeres időközönként (10-20 alkalom után) áttekintjük, hová jutottunk, mire van még szükség. A találkozások jellemzően hetente történnek, így biztosítható az optimális haladás.
Sokan fordulnak hozzám azzal az igénnyel, hogy kétheti üléseket szeretnének. Szakmai tapasztalatom az, hogy ez a legritkább esetben hatékony. Vontatott a haladás, s a kliens sok esetben azt érzékeli, semmit nem fejlődött, s hamarosan kilép a folyamatból. Ezért kéthetenkénti terápiát csak kivételes esetben vállalok.
Mi történik egy ülésen?
Beszélgetünk, de nem „csak beszélgetünk”. Főként te fogsz beszélni, mivel a folyamat során te vagy a középpontban – én irányított kérdésekkel segítem a folyamatot. De emellett – mivel kognitív szemléletben képződtem – szívesen adok teszteket, sőt, kisebb, de nagyon hatékony gyakorló feladatokat is, sokszor olyanokat, amit 2 találkozó között önállóan kell elvégezz. Sok esetben alkalmazok különféle relaxációs vagy légzőgyakorlatokat, imaginációs technikákat. Mindezek célja az, hogy olyan eszközöket adjak a kezedbe, amikkel önállóan majd akkor is elboldogulsz, amikor befejeztük a konzultációs folyamatot.
Fontos tudni, hogy ahhoz, hogy hatékony legyen egy pszichológiai folyamat, ahhoz nem elég csak eljárni egy pszichológushoz, s jól kibeszélni magunkat. A változást az életedben csak te magad tudod véghezvinni, s ebbe bizony munkát, időt és energiát szükséges tenni. Én csak a segítséged, az idegenvezetőd tudok lenni ebben a sokszor nem könnyű, ám annál izgalmasabb és felemelőbb feladatban.
Ha készen állsz a kalandra, akkor kattints ide a bejelentkezéshez.
Hol és milyen feltételekkel dolgozom?
Pszichológiai konzultációt Verőcén, Vácon és online vállalok előre egyeztetett időpontban.
Egyéni konzultáció ára (magánszemélyeknek): 16.000,-Ft/alkalom
Személyes találkozó esetén a díj utólag fizetendő, online konzultáció esetén előre, a díj kiegyenlítése az online konzultáció megtartásának feltétele. Az online konzultációról további részletek: ITT
A megbeszélt időpontot lemondani telefonon, illetve üzenetben lehetséges, minimum 24 órával előtte. Ellenkező esetben kérem a teljes összeg kifizetését, természetesen ezalól kivételt képeznek a vis maior esetek.
Egy ülés 60 perc hosszú.
Elérhetőségek

+36 (hetven) 168 3158

pszichologus.rita@gmail.com
Amennyiben épp konzultációt tartok, nem tudom felvenni a telefont,de minden nem fogadott hívást visszahívok, ehhez egy kis türelmet kérek.
Amennyiben emailt írsz, célszerű néhány sorban összefoglalni, milyen jellegű elakadással keresnél fel, valamint azt is, milyen helyszín és idő intervallum lenne számodra alkalmas.
Általában a délutáni- esti idősávok népszerűbbek, így érdemes előre átgondolni, hogy megoldható-e a délelőtti konzultáció.


